Átléptek minden határt – már az oroszok is kiakadtak azon, hogy Ukrajna mit művel Magyarországgal
Egyre durvább eszközöket választ Kijev.
Hiába az európai liberálisok kedvence Luiz Inácio Lula da Silva, kevés nála békepártibb elnök van a világon.
Nem véletlenül sír a magyar konzervatívok egyik szeme: vasárnap, a brazil szövetségi elnökválasztás második fordulójában 50,9-49,1 százalékos arányban leszavazták a brazilok Jair Bolsonaro elnököt, a világ kevés nyíltan és vállaltan konzervatív elnökének egyikét, helyette 2023 elejétől tehát a munkáspárti Luiz Inácio Lula da Silva lesz Brazília elnöke.
A 77 éves Lula nem akármilyen szereplője a brazil belpolitikának: 2003-2010 között már két cikluson át volt az ország elnöke, s hivatali idejében – leginkább emblematikus nyomorellenes programja, a Fome Zero miatt – rendkívül népszerű volt, míg aztán korrupció és pénzmosás vádjával 9,5 év börtönre nem ítélték. Lula végülis ebből kicsivel kevesebb, mint másfél évet ült csak le, mivel 2019-ben a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elítélését törvénytelennek nyilvánította, büntetését pedig érvénytelenítette, mivel olyan bíróság tárgyalta az ügyét, amelynek nem volt felette joghatósága.
Lula győzelme különösebb meglepetést nem okozott, az elemzők a valódi végeredménynél sokkal nagyobb arányú győzelmet vártak. Bár a nyugati közvélemény Bolsonarót az erdőirtó elnökként festették le, és zöld keretet adtak a választásnak – az ezzel kapcsolatos illúziókkal Bódi Ábel nemrég számolt le a Kontra hasábjain –,
Lula győzelmét nem valamiféle nagy brazil zöldmozgalom hozta el, hanem a brazil választási földrajz és a világgazdasági helyzet együttállása.
Brazília – Olaszországhoz vagy Spanyolországhoz hasonlóan – gazdasági fejlettség szempontjából rendkívül polarizált ország, egészen világosan látszik, hogy mely nettó befizető régiók finanszírozzák mely elmaradott régiók segélyezését. A szembenállás nagy vonalakban az Északkelet-Dél tengelyen van: Brazília északkeleti régiójának államai – a brazil köznyelvben szegénységük és kommunista hajlamaik miatt csak „Dél-Kuba” – a fejlettebb déli államok, valamint Minas Gerais és São Paulo által befizetett segélyekből élnek, és hagyományosan a Lula nevével fémjelzett segélyező, atyáskodó Munkáspárt szavazói, míg a cechet álló déli államok és nagyvárosok jellemzően a gazdasági szempontból tényleg liberális, bár kulturálisan inkább konzervatív Liberális Párthoz tendálnak.
Ez a szembenállás most is szinte tökéletesen leképeződött: Észak-Brazília szinte kivétel nélkül Lula-párti (az északkeleti régió kifejezetten mélyvörös), Dél-Brazília pedig Bolsonaro-párti volt. A szabály alól két kivétel van: a gazdag, déli Minas Gerais enyhén Lula oldalára fordult, két északi, amazóniai államban pedig kőkemény Bolsonaro-fölény alakult ki.
A „segélyező” és „segélyezett” Brazília közötti átmeneti területeken pedig a világgazdasági helyzet segített Lulának: az elszabaduló energia-, üzemanyag- és élelmiszerárak mellett a brazil politikatörténetbe a nagy nyomorfelszámolóként bevonuló, segélyező Lula még annak ellenére is vonzó alternatíva Bolsonaróhoz képest, hogy a most leváltott elnök is minden létező dealt megkötött Oroszországgal a globális szankciós gazdasági válságból való kimaradás érdekében.
Ez a körülmény azonban okot ad arra, hogy a magyar konzervatívok másik szeme nevethessen: bár Bolsonaro is egyértelműen kiállt a szankciókkal szemben, hatástalannak, a nemzetközi joggal ellenkezőnek és károsnak mondva őket, ez mind semmi ahhoz képest, amit Lula a háborúval kapcsolatban megengedett magának. Jó esély van arra, hogy Lula – hiába áll gazdaságpolitikai és ideológiai szempontból épp a magyar kormánnyal ellentétes sarokban –
Májusban óriási port kavart Lula interjúja a TIME magazinnak, melyben hosszan és tartalmasan beszélt az orosz-ukrán háborúról, és mindent elmondott, ami az őt most az esőerdők megmentőjeként és a fasiszta Bolsonaro legyőzőjeként ünneplő nyugati mainstream számára tabu. „Putyinnak nem kellett volna lerohannia Ukrajnát.
De nem csak Putyin bűnös. Az USA és az EU is bűnösök”
– mondta az elnökjelölt, aki hozzátette, ha a háború oka Ukrajna NATO-tagságának lebegtetése volt, egyszerűen csak ki kellett volna mondani, hogy Ukrajna nem lesz NATO-tag, és ma nem lenne probléma. Emellett úgy vélekedett, a Nyugat nem tárgyalt érdemben az oroszokkal a háború előtt, márpedig „a békéhez türelem kell”, és „a párbeszéd csak akkor működik, ha komolyan veszik”.
Rendkívül éles kritikát fogalmazott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről is. Szerinte „ez a pasas annyira felelős a háborúért, mint Putyin”, emellett „furcsán viselkedik, mintha valami színjáték része lenne, ott van a tévében reggel, délben, este, ott van a brit parlamentben, a német parlamentben, a francia parlamentben, az olasz parlamentben. Mintha politikai kampányt folytatna. A tárgyalóasztalnál lenne a helye.” Lula úgy látja, az ukrán elnök „akarta a háborút, mert ha nem akarta volna, egy kicsit többet tárgyalt volna”. Szerinte a nemzetközi közösségnek azt kellene mondania az ukrán elnöknek, hogy
„oké, jó humorista voltál, de csak azért, hogy ott legyél a tévében, még nem kell háborúzni”.
Joe Biden amerikai elnök háborús politikája kapcsán is keresetlen szavakat talált: „Biden megakadályozhatta volna a háborút ahelyett, hogy felszította volna. Beszélhetett volna többet, kivehette volna a részét, felülhetett volna egy repülőre Moszkvába, hogy beszéljen Putyinnal.” Szerinte Ukrajna NATO-tagságáról amerikai-orosz tárgyalásra lett volna szükség: „Biden azt mondhatta volna, hogy még beszélünk erről egy kicsit, és nem akarjuk Ukrajnát a NATO-ban, pont. Ez nem engedmény.”
A szankciókkal kapcsolatban ki nem mondott egyetértés van a győztes és a legyőzött brazil elnökök között: „Most meg kell fizetnünk a számlát az Ukrajna elleni háború miatt. Argentínának és Bolíviának is fizetnie kell. Nem Putyint büntetik. Különböző országokat büntetnek, az emberiséget büntetik” – mondta a Nyugat szankcióiról a Nyugat kedvenc brazil elnökjelöltje. Lula külpolitikai tanácsadója, Celso Amorim volt külügyminiszter a Bloombergnek ennél élesebben is fogalmazott, szerinte a Nyugat fegyverszállításainak és szankcióinak következménye, hogy a kubai rakétaválság óta először naponta olvasunk híreket egy lehetséges atomháborúról. Szerinte a szankciók elhibázottak, mert Oroszország gazdasága „túl sok és túlságosan stratégiai fontosságú” ahhoz, hogy el lehessen szigetelni, így a maga részéről eszében sincs szankciókat kivetni, azt pedig egyáltalán nem érti, hogy „mi az USA érdeke az orosz-kínai kapcsolat erősítésében”.
Ráadásul míg Bolsonaro legalább retorikailag erősen Kína-ellenes volt, és a gazdasági kapcsolatok akadálytalan fennmaradásán túl nem törekedett Kínával szorosabb együttműködésre,
Míg Bolsonaro igyekezett az OECD-be bevinni Brazíliát, a BRICS-alapító Lula számára egyértelműen a Brazília-Oroszország-India-Kína-Dél-Afrika tengely lesz a fontos, s mivel az új elnök újraiparosítási politikában utazik, nem kizárt, hogy a végén akár be is léphet Kína Egy övezet, egy út programjába.
Nem csoda, hogy – a fasiszta erdőirtó karikaturisztikus rémképével hadakozó nyugati sajtóval ellentétben – Mihajlo Podoljak ukrán elnöki főtanácsadó pontosan érti: az újonnan megválasztott brazil elnök minden lesz, csak a Nyugat ölebe nem. „Lula da Silva volt brazil elnök Ukrajna és a Nyugat bűnösségéről beszél a háború kapcsán. Ezek a valóság elferdítésére irányuló orosz kísérletek” – mondta Luláról Podoljak.
Egy konzervatívval kevesebb lett tehát a világon Bolsonaro bukásával – de Lula megválasztásával egyértelműen több egy békepártival.
(Nyitókép: MTI/EPA/Orosz elnöki sajtószolgálat, Luiz Inácio Lula da Silva brazil és Vlagyimir Putyin brazil elnök találkozója)